Previous Entry Share Next Entry
Húsvétra
Piton
elinor103

Sokkal korábbra terveztem, de most húsvéti utóajándékként feltöltöm.

A címe: Rejtelmed. Fogadjátok szeretettel!

A mű eredeti címe: Your Mystery

Írta: Ptyx (oldala az LJ-n itt található)

Műfaj: romantikus

Figyelmeztetés: A műben azonos nemű szereplők kapcsolatára történik utalás. Amennyiben ez a téma számodra sértő vagy visszataszító, kérlek, ne olvass tovább.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling, és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Nekem semmiféle anyagi hasznom nem származik belőle.

Az eredeti írás megtalálható itt: http://ptyx.noigandres.com/your_mystery.html

 

 

Rejtelmed

 

Első nap

 

Bánatos. Valószínűleg amiatt az átkozott jóslat miatt. És persze Black halála okán. Gyűlöl engem. Mindig is gyűlölt, de most még izzóbban, engem vádolva Black haláláért.

Nem érzem bűnösnek magam. Mindent megtettem azért a fattyúért. Merlin a tudója: nem akartam a halálát. Látni akartam, ahogy Black a talpamat nyalja, az igaz, de sosem akartam, hogy meghaljon. A halála megfosztott attól a gyönyörtől, hogy lássam őt megszégyenítve vagy…

De mit számít ez már?

Az egyetlen, ami számít, a Sötét Nagyúr legyőzése.

Ugyan kit próbálok becsapni?

Harry. Potter. Mióta tölti ki a gondolataimat oly kitartóan? Ki adott neki rá jogot, hogy ezt tegye?

~* ~* ~

Második nap

Vajon hol van most? Senki sem találja. Már átkutattam az egész kastélyt. Elindulok megkeresni odakint. Néha a tóparton üldögél, teljesen egyedül, mindenkitől távol. De ma nem.

Legilimenciát használok, hogy kitaláljam, hol van – szemkontaktus nélkül nehezebb, de én mégis érzékelni tudom őt. Albus megölne, ha tudná. A tó mellett találok rá, egy sziklába vájt kis barlangszerű üregben. Odamegyek hozzá.

- Potter.

Hirtelen felemeli a fejét, szemében alig leplezett düh.

- Mit akar? Hagyjon békén!

Veszek egy nagy levegőt.

- Sötétedik már, és lehűlt a levegő. Menjen vissza a kastélyba!

- Nem.

Vasvilla szemet vetek rá.

- Potter!!!

- Menjen a pokolba, jó?

Letaglóz felém áradó visszafojtott gyűlölete. Küzdenem kell, hogy ne viszonozzam a pillantást vagy süssem le a szemem. Inkább leülök a tóparton, tíz lépésre tőle, és megpróbálok lecsillapodni.

Mire megfordulok, már visszafelé sétál, otthagyva engem a csalódottsággal és kétségbeeséssel.

 

~* ~* ~

Harmadik nap

 

Ugyanazon a helyen találok rá. Dühbe gurul, mikor meglát. Azt kiabálja, én vagyok az egyetlen felelős Black haláláért, és hogy őt is holtan akarom látni.

Visszaordítok, hogy ő egy hálátlan kölyök, aki képtelen méltányolni azoknak az emberek erőfeszítéseit, akik megpróbálják megvédeni őt. Feláll és otthagy engem, mintha csak magamnak beszélnék.

Gyors léptekkel távolodik. A haragja valószínűleg elvonja a figyelmét, ezért nem veszi észre az apró buckát a talajon, és megbotlik.

Felé rohanok, és futás közben még látom, ahogy összeesik.

Amikor odaérek, próbál gyorsan felugrani, de nem képes lábra állni, és felnyög fájdalmában.

- Potter, maradj nyugton, mindjárt segítek.

- Nem! Menjen innen! Nincs szükségem a segítségére!

Miközben ő hiába próbál felállni – és ezzel valószínűleg súlyosbítja sérülését – én leülök a közelében. Amikor elájul, lehúzom a lábáról a bakancsát és a zokniját, és megérintem a bőrét, érzem a csontjait és az inakat. Szerencsére nem tört el semmije. Masszírozom a bokáját mialatt kimondom a gyógyító varázsigét.

Kinyitja szemét, kábultan pillant föl, és meglepődve néz rám.

- Nem tört el, csak kificamodott. Rögzítettem. – mondom neki.

Sokáig néz. Nem látok gyűlöletet a tekintetében, csak hitetlenkedést. Még mindig a bokáját masszírozom, noha tudom, hogy már nem lenne szükséges.

Végül, a fűben ülve próbálja megmozgatni a lábát és végül föláll.

- Ó! Meggyógyult.

Felhúzom a szemöldököm, és önelégülten nézek rá, mintha azt mondanám: Talán kételkedtél a hozzáértésemben?

Felhúzza a zokniját és a cipőjét, nem mond köszönetet, otthagy, hátra se néz.

 

~* ~* ~

Negyedik nap

 

Megint eltűnt. Ezúttal nincs a barlangban. A tó felé nézek, elveszettnek érzem magam.

- Miért nem hagy békén?

Ijedten fordulok a rám oly mély hatást gyakorló hang tulajdonosa felé, aki mellettem álldogál. Honnan került elő? Mindegy, nem válaszolok.

- Mit akar? – kérdezi.

- Téged – válaszol bennem egy hang. Hirtelen félni kezdek, hogy talán fennhangon is kimondtam.

- Téged akarlak látni úgy, hogy megint önmagad vagy. – mondom, újra elcsodálkozva magamon. – Nem élhetsz így, mindentől és mindenkitől elzárkózva.

- Miért nem?

Erősen megragadom a karjánál fogva.

- Mert harcolnod kell. Nem adhatod fel.

- Miért akarnék harcolni? Hogy megöljem a gonoszt és megmentsem a világot? Kíméljen meg ettől az ostobaságtól és hagyjon elmenni, Piton! És ne jöjjön utánam! Miért zaklat folyton, ha utál?

Nem engedem el. Kezeim felcsúsznak a karján könyökétől a vállai felé, lassú simítással.

- Nem utállak.

A kezeim most a vállára, nyakára, állára vándorolnak. Gyöngéden kezeim közé fogom az arcát. Meglepődve bámul rám, szinte ijedt szemekkel. Hüvelykujjamat átsimítom az arccsontja felett, és nem mondok semmit. Ellenállok a vágynak, hogy megcsókoljam, és ezúttal én távozom.

 

~* ~* ~

Ötödik nap

 

Nincs a kastélyban. A barlanghoz sétálok, és magam is meglepődöm, mikor rám tör a bizonyosság: ott fogom megtalálni. Miért vár ott rám minden egyes napon? Ha egyedül akar lenni, ha nemkívánatos számára a társaságom, miért nem keres másik búvóhelyet? Reménysugár deríti fel lelkemet.

Ezúttal nem néz rám gyűlölettel vagy meglepődötten, inkább… aggodalommal? Félelemmel? Igen, rémültnek tűnik. Csendesen leülök a tóparton. Hallgatunk néhány percig. Hirtelen odajön hozzám és leül mellém.

Nézem őt, elepedek a vágytól, hogy megérintsem, s ő felém fordul. Mi van a szemében? Már nem félelem. Egyfajta szomorúság, de nem ugyanaz, mint az elmúlt napokban. Mikor visszatérek a valóságba, veszem csak észre, hogy ismét az arcát cirógatják ujjaim. Ő rám néz, azokkal a szomorú és… éhes szemekkel? Hozzáhajolok, számat az övéhez közelítem, és kissé megérintem – gyöngéden, éppen csak megcirógatva ajkait. Ő felsóhajt, és a csókomba simul. Aztán szenvedélyesen magamhoz szorítom, testem az övéhez préselem, ajkait foglyul ejtem egy vad, kétségbeesett csókban. Szorosan magához ölel, és teste az enyémhez nyomul.

- Szóval… ezt akartad? – mormolja a fülembe.

Egy jeges hullám söpör végig gerincemen, és eltolva magamtól a tekintetét keresem.

- Ha… ha nem akarod, most szólj. Ha csupán próbára akarsz tenni, vagy szórakozol velem…

Indulatosan megrázza a fejét.

- Nem! Nem erről van szó. – mosolyog, és úgy ragyog a tekintete, ahogy még sohasem láttam azelőtt. – Arról van szó, hogy… végül megfejtettem a titkodat.

Ajkai csöndes csábítással közelítenek a számhoz. Nem értem, miért van még mindig itt, most, hogy elvesztettem titokzatosságomat, de átkozott legyek, ha visszautasítom vonzalmát.

Talán még tartogatok rejtelmeket számára…

 
 


Tags:

  • 1
Klassz volt, köszi, hogy olvashattam! :) Pussz:Shanee

Köszönöm, örülök, hogy tetszett! :D

Nagyon jó kis történet volt. Köszi, hogy olvashattam.

Én köszönöm. Reméltem, hogy akad majd, aki elolvassa... :)

Édes kis történet :) Köszönöm, hogy olvashattam!

Számomra öröm, hogy elolvastad, és még tetszett is. :)

  • 1
?

Log in

No account? Create an account